Az első világháború idején született, megjárta a másodikat, átélte 1956 történéseit, 25 éven keresztül volt anyakönyvvezető a polgármesteri hivatalban. Családja úgy tudja, ő az utolsó élő orosházi, aki részt vett a II. világháborúban. Születésnapja alkalmából a város nevében Dávid Zoltán polgármester is köszöntötte.

Kemény tél volt akkor is, amikor Sin István egy évszázada, 1917. január 13-án meglátta a napvilágot Tótkomlós közelében, egy tanyán. Két hetesen még nem volt biztos, hogy életben marad, de aztán megfordult rajta a betegség és megkeresztelték evangélikusnak. „Bátyámmal ketten élveztük a tanyasi élet szabad levegőjét. Egy alkalommal a mázsa rézsúlyait elástam a földbe, hogy kis rézsúlyok keljenek ki belőlük” – emlékszik vissza önéletírásában a korai gyermekévekre.

Szülei polgári iskolába íratták, annak elvégzése után visszakerült a tanyára, ahol – miután 1927-ben bevezették a villanyt – már rádió is volt. „1930-ban Lajos bátyám készített egy detekoros rádiót. Két magas fa között antennát húzott ki és fülhallgatóval már hallottuk az éteren át „Rádió Budapest I.”. Pesten kívül Bécset lehetett fogni. Berendeztünk egy kis üvegfalú szobát, ennek az volt a neve, hogy Rádiószoba.” – írja.

Szellemileg ma is tökéletesen ép (Fotó: Domján Róbert)

Később tagja lett az Aranyadhalmi Kisgazda Polgári Olvasókörnek, ahová a környék lakossága járt szórakozni, ezek az évek a munka mellett táncmulatságokkal, színi előadásokkal, cirkuszlátogatással teltek. 1937-ben újságot is írt az olvasókör 10 éves jubileuma alkalmából.

1938-ban fordulópont következett, besorozták katonának, a következő évben pedig behívták az Orosházi Gyalogsági Laktanyába. Innen 1941-ben szerelt le és egy évvel később megnősült, de nem sokáig élvezhették az együttlétet feleségével.

„1943. április 5-én mint villámcsapás, úgy hatott rám, hogy a postás „SAS” behívóval jelentkezett. Kétségbe voltunk esve, hogy 11 havi házasság után el kell válnunk egymástól, háborúba kell mennem és ki tudja, hogy látjuk-e még egymást valaha.” – idézi fel.

Bő egy hónap múlva elindult a keleti frontra, egyetlen kapocs maradt otthon hagyott családjával: a levelezés. A mai napig emlékszik az F-380-as tábori postaszámra, ahonnan szorgalmasan küldte haza írásait. „Én nagyon sok levelet tudtam írni, hiszen mi osztottuk szét a tábori lapokat… A levelek mind megvannak, több mint 700 darab, kötegekbe kötve.”

Fél év szolgálatot követően eltávozást kapott, akkor még nem sejtette, hogy ezt hosszú távollét követi, egy évvel később, 1944 novemberében ugyanis hadifogságba esett. „Ketten mentünk a házak fedezetében egy istállóba, ahol a többi szétszéledt katona volt. Itt értek bennünket a szovjet katonák és ordították: Kezeket fel, puskákat le!”

Akkor még hitte – mert ezt mondták nekik -, hogy hamarosan szabadul. Aztán nem így lett. A Kárpátok felé hajtották őket. „Hát elindultunk. Hideg januári tél volt, kb. 180 kilométert tettünk meg a végállomásig. Nappal attól féltünk, hogy vajon hol éjszakázunk. Lesz-e födél a fejünk felett. Hát sokszor nem volt. Kiégett nagy épületekben tereltek össze bennünket, se ablak, se mennyezet, a szabad ég volt a takarónk. Szép pelyhekben hullott a hó… Az otthonról két évig nem tudtam, csak akkor, amikor az első levelet megkaptam.”

Századik születésnapján, családja és Dávid Zoltán polgármester körében (Fotó: Domján Róbert)

Négy év múlva, 1948-ban szabadult, az egészségügyi szabadság után hivatalnok, majd segédjegyző lett. Testközelből nézte végig Annus Istvánnak és társainak az elhurcolását, az ’56-os forradalom helyi eseményeit, az első televízió megérkezését. „Sámsonban először a Pártbizottság kapott televíziót. Oda jártunk vasárnap délutánonként a futballmérkőzések megtekintésére. Zsúfolásig volt tele a terem, mindenki élőben akarta azt látni, amit eddig csak rádióból hallott. Csodálatos élmény volt.”

Közben elfoglalta az egyik anyakönyvvezetői munkakört és hozzá tartoztak a Városi Tanács hagyatéki leltározási ügyei is. Innen ment nyugdíjba 1978-ban, mostanság napjait pihenéssel tölti. Amikor összejön a szűkebb Sin család, akkor két gyermeke, négy unokája és öt dédunokája veszi körül.

Forrás:http://oroscafe.hu/2017/01/27/szaz-ev-hetszaz-level-ket-vilaghaboru-egy-nem-mindennapi-elet-margojara/cikk/pernyesedit