Lopások, katonaszökdösések, verekedések, káromkodások, káromlások, paráználkodás – kétszáz évvel korábbi bűnügyek krónikája a feudalizmus korabeli kihallgatási jegyzőkönyvekből.

Ezzel a kutatással félúton tart Erostyák Zoltán muzeológus tanár. A Táncsics Gimnázium Kutató Tanárok elnevezésű sorozata részeként kedden tartott előadást. A tervek szerint könyv formájában a nagyközönség is megismerheti majd a nem mindennapi történeteket.

– Az új monográfiához kapcsolódóan a gyulai levéltárból szereztük meg a jegyzőkönyveket, digitális formában – meséli a kezdeteket Erostyák Zoltán. – Az 1815-1840 közötti időszak iratanyaga hiánytalanul megvan, az első 10 évet dolgoztam fel. Ez idő alatt 256 bűncselekmény esete került a községi szolgabíró elé. Az adatok azt mutatják, hogy legnagyobb számban a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények voltak jellemzőek, elsősorban állatot loptak: lovat, marhát, birkát.

Viszik a betyárt – a könyv illusztrációja Kovács Orsolya munkája

Érdekes, ahogyan kiderül, egy-egy lopott állatot hogyan tüntettek el. Egy esetben például a pásztorok bejárták velük a mai Dél-Békést, elcserélték, eladták a lovakat, és egy egész más garnitúrával tértek vissza. Ehhez persze kellettek azok a kocsmárosok, fogadósok, akik orgazdaként segítették őket. Az elkövetői kör is szépen meghatározható, amely akár családokra levetíthető, akik vagy elkövetőként, orgazdaként, esetleg felbujtóként gyakran benne vannak ezekben az iratokban.

A szökött katonák ügye gyakori még ezekben a jegyzőkönyvekben, (ne feledjük, akkoriban mindenkinek menlevél kellett, ha az egyik településről a másikra akart menni), emellett a verekedések, káromkodások, káromlások és hasonló jellegű kihágások, amit bottal és börtönnel büntettek (például az istenkáromlást). Nagy számban fordulnak elő még paráznaság témában jegyzett bűnesetek, különböző súlyosságban.

– Azért érdekes történeti forrás ez az anyag, mert olyan ügyek kapcsán ad társadalmi kórképet, amit „nem szoktak kirakni az ablakba”, nem a dicsőséges helytörténet közé tartozik – fogalmaz a történész. – Mentalitástörténeti szempontból is érdekes tanulmány lehet: miről mit gondoltak, minek mi volt az értéke a 19. század első harmadában. A csúnya beszédért bíróság előtt állók esete, vagy a paráznaság miatt kihallgatáson részt vevők története mind tanulságos.

Utóbbi esetében például:

A történész első feladata ezeknek a kézzel írt szövegeknek az olvasását megtanulni, hiszen lúdtollal, folyóírással készültek. Aztán az értelmezés a következő lépés, amit a régies szóhasználat mellett a központozás és helyesírás teljes hiánya nehezít.

Vádlott: Zana István 55 éves családos, házas zsellér

A bíró kérdésére bevallja, hogy Szentornyáról ellopott egy kocsi búzát. Kiderül, hogy többször is lopot 3-4 kereszt búzát, a lopást a fiával követte el, más nem tudott róla. Azt nem tudja kinek a búzája volt, a helye a szőllőkből a csárda felé menő út mellett volt. Azért nem vált gyanússá az emberek számára, hogy kocsi számmal hordja a búzát, mert neki magának is van Kovácsházán egy köböl búza vetése és azt gondolták onnan hozza nyomtatni. A búzát a feleségével és a fiával nyomtatta ki. Szembesítik a feleségével, hogy 3-szori hozást háromszor nyomtatott, de Zana továbbra is tagadja, hogy 3-szor nyomtatott és hogy ismerné a lopot búza tulajdonosát. A bíró kérdezi, hogy honnan volt lova és két kocsija. Az egyik lovat Jároli Istvánnal cserélte, majd ezt egy komlósi emberrrel cserélte el. A másik lovát Blahó Márton csordás számadó adta neki, hogy vagy másik lovat ad érte, vagy 11 forintot s azt mondta, hogy bitang ló.

Blahó Márton (58 éves családos, házas zsellér az Alsó Gazdaság számadó csordása)

megkérdezik a Zana Istvánnak adott lóról: a bitang ló a múlt ősszel Szénáson a lovaihoz jött egyedül, majd mikor Blahó Márton haza jött, a bitang ló a lovai után ment a nyomásra, de Blahó “felfogta” a lovat, hogy a helységházánál feladja. Zana István meglátta a lovat és kérte tőle, hogy adja oda neki szántásra, majd ő is ad neki szántásra, majd a cselédje által vissza akarta kérni, de Zana azt mondta, hogy megdöglött. Blahó azt vallja, hogy nem kapott a ló ért semmit cserébe, hanem a szántás után beakarta vinni bitang ként.