Büntetés helyett döntsön a gyerek

Nem könnyű a gyereknevelés, állandó kérdések és kétségek között lavíroz az, aki jól akarja csinálni. Ilyen a büntetés kérdése is: kell vagy sem?

Az orosházi születésű dr. Skita Erika, és férje Turáni Szabolcs, az Értsünk szót alapítói, 2010 óta tartanak Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje kommunikációs tréningeket szülőknek, 2012-től pedig pedagógusoknak is. 2012 októberétől családi mediátorokként is a családok segítésére helyezik a hangsúlyt.
–Valljuk és tapasztaljuk, hogy a kommunikáció jóval több annál, mint amit végül kimondunk, minden hangsúly, gesztus és a beszélgetés nagy hatással van a végeredményre – emelte ki Erika.

A szakember nemrégiben egy sokakat foglalkoztató témában nyilatkozott a nlcafe.hu-nak, azt taglalva: miért nem működik a büntetés? Magyarországon minden ötödik gyereket vernek, miközben a gyerekverést itthon is törvény tiltja. A bántalmazás és a büntetés üzenete ugyanaz: tehetetlen vagyok, erőből kommunikálok.

Büntetés helyett együttműködés (illusztráció)

Egyre több kutatás kimutatja, a büntetésnek nincs értelme, és szerencsére vannak helyette más típusú kommunikációs formák, együttműködő módszerek. – A büntetés hatása rövid távú. Egy kutatásban azt vizsgálták, mi jár a gyerekek fejében, amikor büntetésben ülnek. A következő megállapításokat szinte mindegyik gyerek megfogalmazta valamiképpen:
– rossznak, semmirekellőnek gondolta magát;
– rossznak tartotta a szülőt azért, mert ő ilyen nyomorúságosan érzi magát;
– azon törte a fejét, hogyan tudja legközelebb is megcsinálni ugyanazt, amiért most büntetésben ül úgy, hogy azt ne vegyék észre – árult el Skita Erika.

A verés, a büntetés olyan megoldás, amikor a szülőé az utolsó szó. A gyerek pedig nem lehet erősebb a szülőnél, nincs választása. Ezt szokja meg, ez válik számára természetessé, a mintát továbbviszi a felnőttéletére mint a konfliktuskezelés módját, és aztán ő is ezt örökíti majd tovább.

– A büntetés hatására a gyerek azt érzi, ő mindenképpen rossz, a szülő pedig frusztrálttá és tehetetlenné válik. Mindketten rosszul jönnek ki a helyzetből – folytatja Erika. – Ha együttműködő módszerrel próbáljuk megoldani a szülő-gyerek konfliktust, akkor a gyerek azt érezheti, részese a saját életének, vannak lehetőségei, döntéseket hozhat. Persze felmerül a kérdés, ráhagyhatunk-e döntéseket egy háromévesre, de egyrészt ezt is meg kell tanulni, másrészt mi, felnőttek sem döntünk mindig jól, illetve nem mindig tudjuk előre, hogy jól fogunk-e dönteni. Természetesen olyan döntési helyzeteket kell kínálni a gyereknek, amit megért. Például: Elég volt a rohangálásból, választhatsz, hogy sétálsz mellettem vagy beülsz a bevásárlókocsiba.

Ha felvázoltuk, mi az, amit választhat, és ő döntött, nekünk is érdemes ragaszkodnunk a jelzett következményhez, mert így nyer értelmet mindaz, amit mondtunk.
– A legfontosabb azonban csak most következik. Ha tudjuk, hogy a büntetés nem működik, és azon vagyunk, hogy elkerüljük, az már fél siker. Ne akarjunk tökéletesek lenni, nem vagyunk robotok, akik át tudják programozni magukat, és egy adott időponttól kezdve a megfelelő módban működnek. Nekünk is lehetnek jobb és rosszabb napjaink, mint bárki másnak. Ha elnézzük a gyerekünknek, hogy sokadik figyelmeztetésünk ellenére is megtesz valamit, nézzük el magunknak is, ha nem vagyunk mindig az általunk elképzelt „tökéletes szülők” – hangsúlyozta Erika.

Forrás: oroscafé